Cím5400 Mezőtúr, Semmelweis utca 27.
MunkaidőHétfő - Péntek: 8:00 - 18:00

Egyéni/csoportos család- és rendszerállítás

 

Családunk az erő egyik helye.  Szüleink, testvéreink és nagyszüleink alkotják azokat az erővonalakat, amelyek összekötnek bennünket, bennünk élnek, és amelyeket mi is továbbadunk. Mintha lenne egy közös családi lélek vagy „mező”, amelyben minden benne foglaltatik, ami a családban történt, függetlenül attól, tudunk-e a létezéséről, vagy sem. A családfelállítás ennek a mezőnek a 'megkérdezése', amelynek során megismerhetjük saját történeteink hátterét, és feloldhatjuk az ebből származó visszatartó erőket, érzéseket. A családállítás mintája alapján bármilyen rendszer: pl. munkahelyi, közösségi rendszer, vállalkozás, projekt, üzletág rejtett dinamikája, törvényszerűségei, problémái, hiányai feltárulhatnak, és a hierarchiát sértő gondok-konfliktusok, valamint azok megoldásai megmutatkozhatnak itt. A család- és rendszerállítás tehát nem azt jelenti, hogy keresünk valamit, amit kritizálhatunk, hanem azt jelenti, hogy hajlandóak vagyunk megkeresni egy hibás folyamatot a családban, illetve a rendszerünkben, és javítani rajta ÖNMAGUNKBAN. Ez történhet egyéni munka során, azaz EGYÉNI család- és rendszerállítással, és történhet egész napos tréning keretében valódi segítőkkel, tehát CSOPORTOS család- és rendszerállítással.  

 

Kedves Olvasó!

 

Ha a www.hazasmargit.hu nevű oldalamra találtál, akkor biztos lehetsz benne, nem véletlenül vagy itt, van valami közöd a család- és rendszerállításhoz, mint módszerhez, és hozzám, mint a módszer alkalmazójához; hiszen az érzéseid, a belső hangod ide vezetett. Még abban az esetben is, ha mások javaslatára tisztelted meg a honlapomat. Ebben a menüpontban arról olvashatsz, hogy miről szól,  mi a lefolyása ennek a módszernek, és mit nyerhetsz vele, ha igénybe veszed őt és engem.

 

 

Tudod, mi ketten verhetetlen páros vagyunk, egyszerűen imádjuk egymást. A család- és rendszerállítás számomra még mindig, azaz 10 év után is egy csoda. Segít kívülről rálátni Önmagunkra: a működési mintáinkra, érzelmeinkre, testi érzeteinkre, gondolatainkra, működési módjainkra. Szerethetőbb és szabadabb módszert el nem tudok képzelni a változáshoz, a problémamegoldáshoz, és egyetlen módszert sem találtam (pedig sokat megismertem), ami annyira világossá tenné a következőket: Mindenkinek megvan a helye egy rendszerben, és mindegyik hely, mindegyik életút, sors ugyanolyan fontos! Egyformák vagyunk, de máshol tartunk, mások a nézőpontjaink, és létezésünkkel tanítjuk egymást.

 

A szíve mélyén mindenki jó, mindenkinek megvan az isteni énje!

 

 

Ha az élet ezt nem igazolja vissza számára, az a családból, illetve rendszeréből fakadó blokkolt gondolatok, érzések miatt van.  Célom az, hogy  hozzásegítselek SAJÁT blokkolt érzéseid, gondolataid  feltérképezéséhez, a SAJÁT belső erődhöz, békédhez. A módszernek és a vele való munkámnak nem célja más emberek, helyzetek, életkörülmények megváltoztatása, de azt ígérhetem, hogy a belső igazságod folyamatos megtapasztalása, feltárása, csodálatos változásokat hozhat a külvilágodban is. Ha tetszik ez a világhoz való hozzáállás, amire én szert tettem ezzel a módszerrel, akkor próbáld ki! Jelentkezz be egyéni vagy csoportos család- és rendszerállításra a 06/20/459/2626-os telefonszámon, ha úgy érzed, vannak blokkolt élethelyzeteid, és szeretnél hozzájutni a SAJÁT belső erődhöz.

 

 

Hiába olvasol arról, hogy mások hogyan oldották meg a saját életük kihívásait, a Te tudásod erről csak akkor lesz gyümölcsöző, ha te magad tapasztalod meg. Többet megtanulsz egy útról, ha végigjárod, mint a világ összes térképéből. Nincs általános recept, saját életünk saját térképét kell felderíteni ahhoz, hogy változzon az életünk. A saját térkép a saját hitrendszert jelenti. Az egyéni és csoportos családállítás módszerével ez a térkép megismerhető és átírható, mert AMIKOR MEGÉRTJÜK, HOGY ÉRZELMEINK, TESTI ÉRZETEINK JELENTIK A KULCSOT ALAPVETŐ HIEDELMEINK FELÉ, AKKOR ÁLTALÁBAN HAJLANDÓAK VAGYUNK ODAFIGYELNI AZOKRA, ahelyett, hogy mások lelki térképét tanulmányoznánk azért, hogy mi jobban érezhessük magunkat.

 

Örök hálám a módszer megalkotójának, Bert Hellingernek és tanítómesteremnek,  Dr. Arnold Polivkának  - a bevezető idéző mondatok is tőlük származnak -, mert nemcsak egy remek lélektérkép-olvasó módszert adtak a kezembe, hanem olyan HIT-et is adtak, mely minden vallás felett álló, és a legnagyobb kapaszkodó az életemben.

 

Tudom, és 100%-ig biztos vagyok benne, hogy amit a csoportos  állításban látok, az igaz. Akkor is, ha az elme tagadja ezt az igazságot, a legfelsőbb igazságot: a lélek igazságát. 

 

 

Az EGYÉNI család- és rendszerállítás menete:

 

A csoportos család- és rendszerállításra épül, de csoport hiányában egy táblán figurák helyettesítik a kliens témájának képviselőit.

 

 

Szeretettel várlak!

Házas Margit

 

A Csoportos család- és rendszerállítás menete:

1. A kezdeti nyitókörben egy rövid meditáció után mindenki felírja a témáját egy lapra, azt összehajtja. Az éppen sorra kerülő kliens kiül mellém, és megmutatja  nekem a lapját. Én kiválasztom a témája szempontjából fontos kulcsfontosságú fogalmakat, embereket, családtagokat stb., felírom magamnak egy lapra, és ő - még mindig szó nélkül, néma csendben -  kiválasztja ezek képviselőit a csoportból.  Ezután leül mellém, és onnan nézi az állítást. A képviselők, azaz segítők oda állnak fel, ahová a kliens érzése alapján beállította őket a térben. Ha minden képviselő elfoglalta a helyét, becsukják a szemüket, és minden információ nélkül önmagukra figyelnek. 

 

 

2. Pár pillanat vagy perc múlva az állítás érezhetően elindul: a képviselőkben különböző testi érzetek, impulzusok, mozdulatok, érzelmek alakulnak ki és/vagy mozogni kezdenek a térben. Annak ellenére, hogy fogalmuk sincs milyen történetben, milyen szereplőként állnak, sokszor meghökkentő pontossággal jelenítik meg az általuk képviselt személyek gesztusait, érzéseit vagy fogalmak jellemzőit képekben, érzésekben. Én, mint állításvezető, a képviselők visszajelzéseit, spontán mozdulatait, a velük kísérletképpen kimondatott mondatokat értelmezve derítem ki, hogy hol borult fel a családban/rendszerben a rend, kitől milyen tünetet, sors-forgatókönyvet, negatív érzést vett át a kliens, vagy éppen milyen pozitív érzés nem lett aktíválva őbenne azon egyszerű oknál fogva, hogy már a családtagjai sem rendelkeztek vele. És ami nekünk nincs meg, azt ugye nem tudjuk átadni a leszármazottunknak, ezért hiába követeli tőlünk, azt neki magának kell megszereznie, megtanulnia a saját érdekében, ha nem akarja ugyanazt a sorsot élni, mint a felmenői. Vannak állítások, melyek során a film könnyen forog tovább, és vannak állítások, amelyekben akadozik, lassan halad a "nyomozás".  Az a kliens, aki olyan témát fogalmaz meg, ami a leírása pillanatában mély érzelmeket mozgat meg benne, ott mindig hamarabb kialakulhat a megoldáshoz vezető út.

 

 

3. A felállítási szakaszt a hely törvényének megfelelő újraelrendezése követi (térben) a képviselők által, valamint a kliens által átvett terhek visszaadása azoknak, akiktől a nehézségek erednek. Az állítás végén a kliens megoszthatja a többiekkel a problémáját, elmondhatja, hogy mi zajlott le benne az állítás közben, ha akarja, és a képviselők is megtehetik ugyanezt, ha akarják.

 

 

4. A nap zárókörrel végződik, ahol mindenki elmondhatja, hogy érezte magát, lehet kérdezni egymástól is, de nem kötelező. Sem kérdezni, sem válaszolni. Az állítás során újrarendezett képért viszont mindenkinek felelősséget kell vállalnia, és minimum 21 napon keresztül rögzítenie kell nap mint nap. Mert nemcsak az számít, hogy itt mi történik, hanem az is, hogy begyakorlod-e az újrarendezett képet. 

 

 

A csoportos család- és rendszerállítás felér több személyes konzultációval, hiszen mások képeivel, ügyeivel összekapcsolódva olyan kérdéseidre is választ kaphatsz, amiket eszedbe sem jutna, vagy esetleg nem is mernél feltenni. Nagyon nagy erő van abban, amikor a felismerések sok emberben születnek meg; az igazsághoz együtt közelebb kerülhetünk, mint egymagunkban bármikor is. Ezért egyéni család- és rendszerállítások mellé mindenképpen szoktam javasolni csoportos család- és rendszerállításokon való részvételt. 2020-ban változtattam az eddigi szabályokon a részvételt illetően. Azoknak az embereknek, akik még nem voltak nálam csoportos programon, megengedem, hogy egy alkalommal csak megfigyelőként vegyenek részt, ha nincs elég bátorságuk a saját állításhoz. Természetesen ennek is megvannak a kritériumai. 

 

Végezetül, hogy teljesebb legyen a kép a Házas Margit-féle csoportos család- és rendszerállításról, idézem egy kliensemet: "Amíg nem vettem részt, el nem tudtam képzelni, hogyan működik, és hogy egyáltalán meg tud nyilvánulni a lélek. Most már látom, hogy működik, de nehéz elmesélni másoknak, mert a lényeget nem tudom elmondani. Egy érzésről is nehéz beszélni annak, aki még soha nem érezte azt, amit én. Viszont a következményeit látom annak, hogy itt voltam, és mások is látják. Ja, és finomak a szendvicsek, meg szép az udvar."

 

 

Ha érdekelnek további információk pl. mennyibe kerül?, kiknek ajánlom?, mennyi ideig tart?, mikor lehetséges bejelentkezni?, mennyi idő után várható változás?  milyen kritériumai vannak az első csoportos programlátogatásnak? stb., azt ide kattintva találod: Gyakran ismételt kérdések.

 

 

Szeretettel várlak!

Házas Margit

 

 

Kövess a facebookon

"Semmit sem lehet megtanítani egy embernek, csak segíteni benne, hogy rátaláljon önmagán belül." (Galilei) 

Életem, munkám, honlapom és  a  Család- és rendszerállítás - hazasmargit.hu elnevezésű Facebook-oldalam egyaránt annak szolgálatában áll, hogy hozzásegítse az Olvasót a saját igazságai felismeréséhez, a belső békéhez! Legyen béke a Földön, és kezdődjék velem! És Veled!

ÉLETEM A TANÍTÁSOM! ÉLETED A TANÍTÁSOD!