Amikor nem tudod nem megcsinálni
Fél év alatt talán sikerült megszáradni a számítógépem tintájának az utolsó írásomon. Hogy miért nem írtam azóta? Nem éreztem a vágyat, hogy írjak. Úgy éreztem, hogy minden, ami megfogalmazódott bennem, azt már leírták mások. Akárhányszor nekiálltam, nem találtam eredetinek a leírt szavakat. Most azonban olyasmi történt, amit nem tudok nem megírni, ami eredeti, mert velem történt, az én NAGY tapasztalásom, ünnepi csokrom, amelyet szeretettel nyújtok most át nektek.
Úgy kezdődött, hogy szeptember elsején megünnepeltük a férjem cégének 20. születésnapját, s azt, hogy immáron 2017. augusztus 8-ától Kft-ként működik tovább a Derby-Túr. A buli nagyon jól sikerült, az ajándékok, s a SZÓZAT, amellyel megleptem ŐT, a cégtulajdonos társát (Gábort) és a többi jelenlévőt, úgyszintén. Magam is elégedett voltam magammal. El sem tudtam képzelni, hogy ne így legyen, hiszen olyan lelkesedéssel készültem az eseményre. Hagytam, hogy minden úgy történjen, ahogy annak történnie kell. Kezdetben nem úgy tűnt, hogy a szelek nekem fújnának –, de képes voltam VÁRNI, kivárni a megfelelő alkalmat, hogy előhozakodjak az ajándékaimmal. Nem építettem fel előre a beszédemet, csak azt tudtam, hogy a HAJÓ-szimbólumtól indulok, és a saját élményeimről, a nem mindig pozitív érzéseimről is beszélek, vagyis arról, hogy éltem meg feleségként ezt a 20 évet.
A beszédem után – többek között – odajött hozzám az egyik dolgozó, akit én csak látásból ismertem, s azt mondta: – Nagyon megérintettek a szavaid, tetszett, ahogy beszéltél, én értettem őket, de nem biztos, hogy ezt a többi egyszerű ember megértette. Én: – Nem baj. Ha nem is értette, szerintem érezte, hogy a szavak szívből jönnek. És ez a fontos. Tapasztalni, hogy milyen, amikor valaki őszintén, szívből, ezzel együtt szívhez szólóan beszél, élvezi azt, ahogy magát adja. Az, hogy megértsünk valamit, valakit, az másodlagos. Majd megértjük, ha itt van az ideje. (Azt az információt viszont nem adtam át neki, hogy az, aki itt leginkább nem ért valamit, az Ő, csak kivetíti a többi hasonszőrű emberre. Ugyanis olyan mély szeretetlenségben él, amelyre most válaszokat keres, amelyeket most nem ért.)
A nappali jó idő az éjszakát is langyosan tartotta, ezért férjemmel úgy döntöttünk, hogy az utat sétálva tesszük meg hazáig a buli után. Kifejezetten jólesett a séta, s boldogságtól eltelten estünk be az ágyba 3 óra után. A hajnali 6 azonban újra nyitott szemmel talált engem. Fel is keltem, persze ez azzal járt, hogy egész nap csak ténferegtem fáradtan. Délután úgy gondoltam, segítek magamon a saját eszközeimmel (az Isten is megsegít), és megcsinálok egy autogén tréninget (olyan gyakorlat, ami segít ellazítani), hátha felfrissülök. Ez olyannyira sikerült, hogy belealudtam.
Álmodtam
Utánfutós autóval kerestem a helyemet egy hatalmas parkolóház legfelső szintjén. Egész ügyesen betolattam a meglévő helyre, de egy leheletnyire találkozott a fallal az utánfutó hátulja. Előrébb gurultam pár centit, amikor a visszapillantó tükörből megláttam, hogy a találkozás helyén a vakolat egy darabban esett le a falról. Amikor kiszálltam a kocsiból, arra lettem figyelmes, hogy néhány méterrel odébb mély morajlással a plafonról esett le ugyanakkora darab. Aztán egyre több helyen, egyre közelebb hozzám, szakadozott a plafon. Kerestem a menekülési lehetőséget, futottam a másik irányba, ahogy csak bírta a lábam, de nem sokáig, mert előttem néhány méterre meg a padló szakadt be, s a mély ürességbe, a Niagara-vízeséshez hasonló erővel sodródott bele a vakolattal elkevert, sáros, mocskos víz.
Akkor megálltam, mert rájöttem, hogy nincs tovább. Nincs hova menekülnöm. Nem volt nehéz megállapítanom, hogy itt már csak a csoda segít, mert az én emberi megoldási lehetőségeimnek VÉGE. Ám ekkor utolért az isteni szikra, s eszembe villantotta, hogy a szeretet mindent megold. Biztos voltam benne, hogy ezt kell csinálnom, nem tudtam nem megcsinálni, hogy ne kiabáljam torkom szakadtából: SZERETET. És tényleg segített. Szerintem kitalálod Te is, hogy hogyan. Hát persze, felébredtem! Kiléptem onnan, ahol eddig voltam. Nem is akárhogyan. Amikor véget ért a lidérces álom, még ki sem nyitottam a szemeimet, még nem is tudatosult bennem, hogy mit álmodtam, első gondolatom az volt: A SZERETET TANÍTHATÓ.
Minden kérdésemre, amelyek az utóbbi időben felmerültek bennem a munkám során, választ kaptam ezzel a mondattal (álommal), ami csak egy mondat, de annál sokkal több: a HIT önmagamban, és abban, amit csinálok. Van értelme. A SZERETET tanítható, tanulható, mindenható; mindenki képes rá, ha engedi, hogy FELÉBRESSZÉK egója álmából.
Szeretettel: Házas Margit