Anyu! Menj a fénybe!

 

„Múló világ felett örök csillagok égnek, hiába hullanak hervadt lombok, remények,

mindig akar, szeret, dalol az élet.”

 

 

1941. május 18-án, Pünkösdkor, nemcsak a Szentlélek érkezett meg a Földre, hanem Mihálovics József és Czuczka Mária 5. gyermeke, Mihálovics Margit is. Szüksége volt erre a nagy erőre a kisdednek, hiszen születésével feledtetnie kellett azt az űrt, melyet előző 4 testvére halála okozott szülei lelkében. Somogyszentpálon, Kisperjésen nevelkedett húgával, Rózsával együtt. Szívesen és örömmel emlegette vidám gyermekkorát, rokonait, szomszédait, a falubelieket, annak ellenére, hogy a gyász még többször beköltözött a családhoz. Itt, szülőhelyén járt iskolába, és itt is dolgozott. 1959 egy nagy fordulópont volt az életében, hiszen megismerte párját, Házas Lászlót. Katalin napján, november 25-én, egy szokatlanul verőfényes őszi napon, több mint 60 évre összekötötték életük fonalát. A gólya hamarosan bekopogtatott hozzájuk. 1960-ban Lászlót még a nagyszülői házban tette le, a 3 kislánnyal, Erzsivel, Mariannával és Margittal pedig már Marcali felé vette az irányt. Szeretett halottunk jónéhány évig az anyaságnak szentelte életét, majd a Mechanikai Művek Marcali Gyáregységében helyezkedett el. Szeretett itt dolgozni. Munkatársai vidám természetű embernek ismerték, akin látszott az igyekezet, valamint annak öröme, hogy minél több pénzzel járulhat hozzá családja jóllétéhez. Innen ered az a barátság is, amit imádott „Maris”- ával kötöttek, és ez a barátság bearanyozta az életüket egészen napjainkig.

Lelkesen élte meg unokái születését – kezdetben munka mellett, később már a nyugdíjas időszakban. Ám a 3. unoka születése után a Sors kíméletlenül megszakította a lelkesedés lángját. 1992-ben megtörtént vele és párjával az, ami minden szülő legnagyobb félelme, az, amit a Mihálovics szülők oly sokszor átéltek: Elveszítették gyermeküket, Lászlót. Az élet azonban élni akart, és 1 éven belül enyhítette  fájdalmukat a 4. unoka megszületésével.

A 2 nagyszülő igyekezett tevékenyen részt venni az unokák életében, és lassan megkopó egészségi állapotuk ellenére néha több száz kilométert is utaztak azért, hogy együtt ünnepelhessenek a családdal, legyen szó óvodai ballagásról vagy akár egyetemi diplomaosztóról. Így volt ez 2020 júniusában is, ahol még mindketten táncoltak  unokájuk esküvőjén. Akkor még senki nem sejtette, hogy ez volt az utolsó nagy esemény, ahol önfeledten örülhetett a család. Hamarosan kiderült, hogy Házas papa gyógyíthatatlan beteg, s az Úr 2020 novemberében magához szólította őt. A feleség férje halála után kimondhatatlan űrt érzett. Egyre fogyott életkedve, lelkesedése az élet iránt. Betartotta azt, amit férjének ígért: „Meg foglak gyászolni!”  s a gyászév letelte után néhány nappal örökre elaludt.

„Lejárt egy földi élet, a láthatatlan tűz, a lélek, lobogva más csillagra szállt.” Mi pedig itt állunk, és fejet hajtunk  a sorsa előtt. Búcsúznak tőle:

Gyermekei: Erzsi, Marianna és Margit. Vejei: János és József. Unokái: Péter, Tamás, Gabriella és Máté – párjaikkal. Testvére: Rózsa és azok gyermekei – családjaikkal. Ángya és családja. Sógornője és családja. Közeli és távoli kedves rokonai, unokatestvérei – családjaikkal. Barátnői, jószomszédai, ismerősei.

Anyu! Menj a fénybe!

Marcali-Gombai temető, 2021. december 10.