Kedves karácsonyra váró, ünneplő közösség!

A kis Jézuska itt van a közelben, már ide látszik a karácsony. Ahogyan sorban egymás után gyulladnak meg a hit, a remény, az öröm, s legvégül majd jövő vasárnap a szeretet gyertyái, úgy nő az isteni jelenlétet szimbolizáló világosság. Az ünnepvárás mai, harmadik vasárnapja kiemelkedik a többi közül.

Ez az egyetlen alkalom, amikor az adventi koszorún lila helyett rózsaszín gyertyát gyújtanak a hagyomány szerint. Az édesanyát jelképezi, aki Fiút szült az emberiség örömére. Ezért a harmadik gyertya lett az öröm jelképe, a 3. vasárnap neve pedig örömvasárnap. Annak az örömnek a rendelt ideje van, amely Szűz Mária szívét is átjárta, a pásztorokat pedig a betlehemi bölcsőhöz vezette.

A karácsony ünnepére való várakozást, az arra való lelki felkészülés idejét, az adventet éljük most. A keresztény hívők várják Krisztus születését, a nem hívők pedig a szeretet megünneplésére készülnek; de a lényeg ugyanaz: Mindenki annak a földöntúli minőségnek a megtestesülésére vár, amelyet csak akkor érzékelünk, ha csendet engedünk a szívünkbe.

Ahhoz, hogy meghalljuk az üzenetét, le kell lassulnunk, el kell csendesedni, még akkor is, ha a jelenlegi közhangulat az ellenkezőjét akarja tőlünk, és legalább egy kis időre nem a tévét, és nem az önmagukat tömjénező emberek hangját, hanem a csend szavait hallgatjuk.

Jól várakozni csak hittel lehet. E folyamat során érdemes azon elmélkednünk, melyek a legfontosabb dolgok a számunkra, mi tesz minket igazán boldoggá, örömtelivé? Mit jelent számunkra a hit, a remény, az öröm, a szeretet?

Az ünnep attól ünnep, hogy más, mint a hétköznap. De ennek jegyében ne azon elmélkedjünk, hogy melyek azok a dolgok, amelyeket ha megtennénk vagy megszereznénk, attól ünnepibb lenne-e az ünnep; hanem arra, vajon melyek azok a dolgok, amelyeket hogyha elengednénk, örömtelibb lenne az ünnep!

Mi mindent lehet elengedni? Például egy negatív érzést, amit már régóta dédelgetünk; el lehet engedni azt a megfelelési kényszert, hogy mindent mindig a családi szokásoknak megfelelően tegyünk; el lehet engedni a másoknak való ünnepi megfelelést, és megengedni az önmagunk öröméért való felelősségvállalást. Biztos, hogy el lehet engedni? Nem, nem biztos, de törekedni lehet arra, hogy először ne a karácsonyi színpadi kellékeknek adjunk helyet a házban, hanem a Jézuskának.

Amikor néhány héttel ezelőtt egyik reggel a férjem megkérdezte, hogy advent 3. vasárnapján ugyan megosztanék-e néhány ünnepi gondolatot saját cégünk, a Derby-túr Kft. nevében a város közösségével; én először egyáltalán nem éreztem örömöt, mert nem a lehetőséget, hanem a kipipálandó feladatot láttam benne.

„Hát figyelj, Drágám – mondta ő -, kettőnk közül Te vagy az, aki többet beszél, és Te vagy az is, aki szebben beszél, ki is csinálná más? Én tudom, hogy amit Te írsz, az nagyon jó és nagyon egyedi lesz, biztos vagyok benne, hogy nekem nagyon fog tetszeni. Nem beszélve arról, hogy ez a felkérés egy megtiszteltetés is a város részéről.”

– 2 –

A búcsúpuszi után sokáig jártak a fejemben férjem hízelgő mondatai, és hadakoztak azzal a startpisztollyal, amelyik el szokott dördülni anyai, sőt most már Dávid unokám révén nagyanyai fejemben, amikor közeledik a karácsony, és orvul lövöldözi felém azokat az éles lövedékeket, melyek előírják, mit kellene megtennem, hogy töööökéletes legyen a karácsony. Most akkor csak egy hiteltelen hangember vagyok, aki az elengedésről, megengedésről szépen tud beszélni, okos tanácsokat tud adni?

Vagy képes vagyok egy nem tökéletes, de elég jó ünnepi beszédet írni, előadni, és nem sok, de pont elég illatos süteményt, ételt az asztalra varázsolni, személyre szóló ajándékot csomagolni, adni, és csillogó fényeimmel feldíszíteni a lakást úgy, hogy közben a Jézuska sem ácsorog az ajtó előtt? Vagyis mindezt örömből, élvezetből és nem megfelelési kényszerből tenni?

Képes vagy! – válaszolta egy mélyről jövő, határozott belső hang a szívemben. Hogyne lennél képes! Hát nem emlékszel? Még akkor is képes voltál rá, amikor felnőttként egyetemre jártál, és tudtad, hogy a téli vizsgaidőszak közepette mennyi a pont elég karácsonykor. És láss csodát, egyik gyermeked sem veti a szemedre, hogy: „anya, tisztán emlékszem, mennyire rosszul éltem meg, hogy 2000 és 2001 karácsonyán sem tisztítottad meg az ablakokat, és még csak függönyt sem mostál. Na meg bejgli is csak Mamáéknál volt. Igaz, mi nem is szeretjük annyira, csak Te meg Apa.”

Ehelyett azt mondják: „szerettük a családi karácsonyokat, azt a fajta érzést adta, hogy olyan biztonságban vagyunk az örömünkkel együtt, itt és most semmi baj nem történhet velünk.” Aztán persze történt, többször is, mi sem vagyunk kivételek, mindenki megéli azt a sorsot, melyet neki szánt az Isten; pont az év utolsó hónapjaiban ment el örökre először a bátyám, jóval később apám, rá 1 évre anyám, és egyszer hajszál híján majdnem én is, de ez az életérzés akkor is él a nagycsaládi szívünkben, amikor a közös karácsonyozásra gondolunk.

Az a fajta most minden rendben van érzés, még akkor is, ha ez a külvilágban éppen nem így van, és csak egyszerűen, puhán elomlik bennünk a JÓ. Felnőttként ezt a puhán elomló JÓ érzést azon a karácsonyon éreztem a legerőteljesebben, amikor Gabriella lányommal voltam várandós. Mi voltunk ketten a megtestesült édes csoda, a háttérben egy karácsonyfával és egy csodálatos apával, egy Józseffel, aki nemcsak férjem és gyermekeim apja, hanem barátom, társam, szövetségesem az életben, és aki biztosította, hogy ez az érzés a végsőkig elmélyülhessen.

Azt, hogy mikor éreztem ezt a JÓ-t legutóbb, annak még a pontos dátumára is emlékszem. Nem örömvasárnap volt, hanem örömszombat, 2025.10.11-ének kora délutánja. Nem Szűz Mária volt jelen, hanem egy hús-vér örömanya. És a fiú, az én fiam, Máté nem a világra készülődött, hanem az esküvői öltönyének a felvételére azért, hogy méltó módon vehesse feleségül kedvesét, Ritát.

– 3 –

Szerintem az élet egyik legizgalmasabb eseménye, ha valami olyasminek lehetünk a részei, amit a legkevésbé sem értünk, és hiszem, hogy az egyik legnagyszerűbb dolog egy gyermek életében, ha a nemértés csodájával járó izgalmakat advent időszakában élheti meg. Én például sok mindent nem értettem gyermekként ebben az időszakban, tele voltam kérdésekkel:

1. Miért nem láthatom a Jézuskát?

2. Vajon a hozzánk nagyon közeli templomban tárolja a karácsonyfákat?

3. Hogyan tud bejönni éjszaka a kulcslyukon keresztül, és pláne hogyan hozza be a feldíszített fát?

4. Abban a templomban, ahova jártam hittanra, miért ez a csúnyácska gumibaba jelképezi a jászolban a Jézuskát? Akit a szomszéd néni néha Istenkének hív. Most akkor Istenke a neve vagy Jézuska? És most akkor ő kicsi baba vagy egy nagy csodatevő.

5. Ez a Jézuska vagy Istenke hol van akkor, amikor Attila a 2.b-ben a téli szünet után azt érzi, hogy hazudnia kell az osztálytársainak és a tanító néninek? Azt kell hazudnia, hogy nekiesett a kályhának karácsonykor, azért ilyen piros az arcának bal fele. És nem mondhatja el az igazságot: jól látjátok, ezek az én első számú Istenemnek, az apám tenyerének és ujjainak jól kivehető körvonalai az arcomon. És az Attila anyukájának miért kellett meghalnia Attila születésekor?

Az a mondás járja, hogy onnan tudod, hogy felnőttél, hogy olyan kérdéseket teszel fel, amire van válasz. Az előző kérdések közül természetesen sok mindenre tudom a választ, ez alapján felnőttem.

Ám a felnőtt létem során is találkoztam olyan élethelyzetekkel, történésekkel, amelyekre nem tudtam vagy nem tudok a mai napig magyarázatot találni a logikus agyammal, de akárhányszor rágondolok ezekre az érthetetlen kis és nagy csodákra, gyermeki izgalom és boldogság tölt el.

Mert ahogy már említettem: Szerintem az élet egyik legizgalmasabb eseménye, ha valami olyasminek lehetünk a részei, amit a legkevésbé sem értünk. És hiszem, hogy az egyik legnagyszerűbb dolog nemcsak egy gyermek, de egy felnőtt életében is, ha ezt a csodát, ezt az izgalmat advent időszakában élheti meg.

– 4 –

Búcsúzóul Reményik Sándor: Csendes csodák című versével kívánok Önöknek Örömökben, Csodákban, izgalmas kérdésekben gazdag, boldog ünnepeket!

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezedet a szívedre,
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,;
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? – s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.

 

 

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Mezőtúr, 2025. december 14.

Kovácsné Házas Margit